Szingapúr 2. nap, hazaút

Másnap reggel összekészítettük a kis batyujainkat, hiszen este már indult is a gépünk vissza Kuala Lumpurba. Újabb kellemes reggeli után most a kínai negyed felé vettük az utunkat. Még KL-ben, képeken láttam 1-2 elképesztő hindu templomot a környéken, amik közül legalább egyet mindenképp látni akartam. Bár a térképen kicsit hosszú sétának tűnt, kiderült, hogy végeredményben Szingapúr nem is olyan nagy, és a folyópartról szinte minden gyalogosan egész könnyen és gyorsan elérhető.
A Sri Mariamman templom volt az első, ami utunkba akadt. Belül nem készítettünk képeket, mert pénzt kértek érte, másrészt meg nem volt semmi különleges bent, amihez hasonlót a Batu Caves-nél ne láttunk volna már... Mindenesetre nagyon szép volt, kb fél órácskát el is töltöttünk bent, pedig igen kicsi templom volt. De minden festményt és szobrot alaposan megnéztünk, a látottakat gyorsan kielemeztük és csodálkoztunk, hogy pl vajon az oroszlán hogyan kerülhet a hindu mitológiába....

Tovább sétálva a Jalan Petaling (Kuala Lumpur kínai negyedének legforgalmasabb bazáros utcája) szingapúri változatára bukkantunk. Szuvenírek mindenütt, az arcunkba mászó eladókkal... Azért egész hangulatos volt. Egy szobros bolt előtt még ismerős arcra is leltünk: DORAEMON!!!! a kis cuki....

Addig-addig mászkáltunk a környéken, míg találtunk egy érdekesnek kinéző, hívogató épületet:

Ahogy beléptünk, kiderült, hogy ez egy buddhista templom. Nem is akármilyen; Dél-Kelet Ázsia legnagyobb és a világ egyik legszentebb buddhista temploma, a Buddha Tooth Relic Temple, amire rátaláltunk. A belsejében egy szentélyben található a Buddha "foga", vagyis az elkövesedett földi maradványaiból az egyik fog. Sajnos már a külső szentélyben sem lehetett fotózni, a belsőbe pedig természetesen csak a felszentelt papok léphetnek be. Maga az egész épület lélegzetelállító volt. Épp "ima idő" volt, rengeteg ember volt bent, és a buddhista papok irányításával, hangszereken játszva folyt az ima. Eléggé leírhatatlan a légkör, amit maga a hely, a díszek, a figurák teremtettek, arról már nem is beszélve, hogy a közösen kántáló emberek, a dobszóval a háttérben milyen hatást is keltettek. Fantasztikus hely.
A tetején nyitott kert van, gyönyörű virágokkal illetve hatalmas imakerékkel.

Emellett vallástörténeti múzeum is helyt kapott az egyik emeleten. Leírásokon és műtárgyakon keresztül végigvezet Siddhartha életén, illetve, hogy a halálát követően hogyan fejlődött tovább a buddhizmus, egészen a napjainkig. Mély benyomást tett mind a kettőnkre a hely.
Olyannyira belefeledkeztünk a turistáskodásba (és leginkább a buddhista templomba és múzeumba), hogy ismét kimaradt az ebéd...
A szálláson még gyorsan rendbe tettük magunkat, majd sajnos búcsút kellett vennünk ettől a gyönyörű országtól/várostól; indulnunk kellett a reptérre. Ismét megcsodáltuk a tiszta, precíz és színvonalas tömegközlekedésüket, míg a reptérre értünk. A reptér is olyan, mint minden más itt: nagyon szép, jól szervezett, modern... Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, hogy a poggyászkocsikat, amiket az emberek itt-ott elhagytak rendkívül idős bácsik toltál a helyükre. Nekem ez azt sugallta, hogy az időseiket sem hagyják magukra, tudnak nekik olyan munkát adni, amit képesek ellátni, így a családi asztalra továbbra ételt tudnak biztosítani. (persze felmerült a kérdés, hogy az ilyen idős embereknek miért kell még mindig dolgozniuk, hol a bármiféle nyugdíj rendszer...) De nagyon megható volt igazából látni, hogy nem tekintenek értéktelen jószágként a megöregedett emberekre sem, nem úgy mint otthon, hogy jajj neked, ha 40-45 év felett munkát szeretnél találni....

KL-ben landolva iszonyú nagy arcul csapás volt visszaérkezni "Ázsiába", a koszba, zűrzavarba, rendetlenségbe... Elég kellemetlenül érintett mind a kettőnket. Mindenesetre a bevándorlásnál minden rendben volt, megkaptuk a vízumunkat, a csomagjaink is épségben maradtak. A reptérről haza is sima volt az út.
Rengeteg élménnyel és benyomással gazdagodtunk ez alatt a röpke két nap alatt, és biztosan vagyunk benne, hogy ha lesz rá lehetőség, újra ellátogatunk ide! (Aki pedig erre jár, semmiképp se hagyja ki Szingapúrt!!!)

...... annyira sokat sétáltunk, hogy mire hazaértünk a térhajlatomnál teljesen felvizesedett és feldagadt az ízület, alig tudtam kinyújtani a lábamat. De megérte!!! :) ......

Szingapúr 1. nap

Másnap reggel ébredés után gyorsan összeszedtük magunkat és lementünk reggelizni a szállás folyóparti sörteraszára.

Nagyon buli volt: kis mobil gáztűzhely, kenyérpirító, vízforraló tele vízzel, teafilterek és instant kávéporok várták az éhes reggelizőket, tojás, kenyér, vaj és lekvár társaságában. Gyorsan összedobtunk 1-1 rántottát pirítóssal, teával és kávéval. Már kora reggel is kegyetlenül meleg volt...

Semmilyen tervvel nem készültünk, hogy mit szeretnénk megnézni, merre járjunk-keljünk, úgy gondoltuk, majd lesz valahogy. Így hát reggeli után elindultunk a folyópart mentén sétálni. Gyönyörű, jellegzetesen kínai színes épületekkel tarkított a part. Már maga a tény, hogy vízparton vagyunk, elbűvölt mind a kettőnket. Rájöttünk, mennyire szeretjük az élő vizet, mennyire hangulatossá tudja varázsolni a legidegenebb helyet is. (KL-ben is van folyó, de az Ampang inkább úgy néz ki, mintha valami szennyvíz-csatorna lenne, koszos és a környezete sincs rendben tartva, pedig sok lehetőség rejlene benne....)

Útközben eszünkbe jutott, hogy igazán geocaching-elhetnénk, ha már itt járunk, úgyhogy gyorsan meg is kerestük a legközelebbit. Egy park bejáratánál találtuk meg az hihetetlenül fantasztikus, ötletes és egyedi rejtést! Eltartott egy fél órába, mire megtaláltuk, de életünk eddigi legjobb geoládája volt.

Maga a park (Fort Canning Park) egy dombon, hatalmas területen fekszik, számos látványossággal tarkítva (ásatás, a régi erőd bejárata, faragott kő falak...). 

Nagyon szívesen végigjártuk volna, de annyira brutálisan forró volt az idő, hogy még én is azt mondtam, hogy ennyi elég a természetből, pedig ez nálam azért nagy szó... De nem is csoda, hogy ki voltunk bukva a hőségtől... Gyakorlatilag az Egyenlítő mentén sétálgattunk.

Visszasiettünk a szállásra egy gyors zuhany erejére, majd, ahogy már előző este elterveztük, bementünk az Asian Civilization Museumba. Rettenetesen ki vagyunk éhezve kultúrára. Malájzia nem erről híres sajnos, és a kulturális rendezvényeik, helyszíneik messze elmaradnak az igényeinktől, de ezt az országot így kell elfogadni. A délután hátralevő részét, kb 4-5 órát a múzeumban töltöttünk. Hatalmas kiállító termeik vannak, 2-3 emeleten, sorra véve az indiai, kínai, muzulmán világot, illetve a környező országok törzsi életet bemutatva. Teljesen feltöltődtünk, mélyen magunkba szívtuk a kultúrát, fel sem tűnt, hogy elfelejtettünk ebédelni....

A múzeumozás és vacsora után elindultunk a Marina Bay irányába, ugyanis az éves fény-fesztivál ideje volt épp. A híres hotel tetejéről lézerrel világították meg az eget az aláfestő zene lüktetésére. Kiderült, nemcsak a szállóra korlátozódik a fesztivál, de a folyó másik oldalán végig különböző fénnyel kapcsolatos installációkat helyeztek el. 

Az egész napos hosszú séta után kellemes kimerültséggel borultunk be az ágyikóba.

Szingapúr (indulás és érkezés)

Bizonyos "adminisztratív" okok miatt március végén kénytelen-kelletlen el kellett hagynunk az országot. Az uticél közeli volt, egyelőre Szingapúrig merészkedtünk.
Szombaton, munka után indultunk mindössze 2 hátizsákkal, egy fényképezőgép táskával és az én válltáskámmal. Úgy döntöttünk, tömegközlekedve jutunk a reptérre. (a taxi drága lett volna, illetve mivel azon a hétvégén volt a Forma 1 is, és a pálya pont a reptér mellett van, kicsit aggódtunk, hogy beragadunk a dugóba....) Taxival elkeveredtünk a pályaudvarra, majd onnan a szipi-szupergyors Express vonattal mentünk majdnem teljesen a reptérig (plusz shuttle busz, de az nem lényeg). Amikor szupergyorsat írtam, nem a MÁV-tempóra gondoltam, konkrétan 160km/h-val száguldottunk. Igazából belülről nem tűnt ennyire gyorsnak, teljesen normális gyorsaságnak érzékeltük, de kívülről látva.... Nem is lehet látni kívülről, csak egy elmosódott csík suhan el az ember előtt. Brutális. :D
Aztán jött a pofára esés a csúcssebesség után: a reptér kb. olyan, mint a Moszkva tér / Szeged Mars tér. És nem túlzok. Kosz, káosz, igénytelenség... A "poggyász" hátizsákomra nem raktak ellenőrző címkét az átvizsgálás után, mert állításuk szerint nem kell. Hát becsekkoláskor úgy pattantam vissza a pultról, ahogy azt illik, mert matrica nélkül nem mehet a gépre. Akkor vissza, de a maláj logikába nem fér bele, hogy ha már belül vagyok, nyilván átvizsgálták a táskám, így még egyszer sorba kellett állni, és megint veszekedni, mert megint azt állították, hogy nekik erre nem kell semmit tenni... Szerencsére én voltam az erősebb! :D Innen már minden simán ment, bár késve nyitották a kapukat, de hát ez kérem Malájzia... A repülőút annyira gyors volt, hogy a stewardess-ek nem értek el a repülő hátuljába a kis kocsijukkal.
Szingapúrba érkezvén, mintha valami utópisztikus világba csöppentünk volna (főleg a maláj kisreptér után...). Tisztaság, logikus rendszer.... A reptér termináljai között úgynevezett Skytrain közlekedik, ezzel át kellett mennünk, hogy a metróhoz jussunk.

A metró is rendkívül tiszta, átláthatóan jelzik a következő megállót, ha tudod, hova kell menned, tuti nem fogsz eltévedni! A metróból feljőve, a folyópartra csöppentünk, elénk tárult a pezsgő szombat éjszaka. (Nem sokkal 11 után értünk oda)

A szállás, egy nagyon barátságos backpacker hely volt, saját pubbal és folyóparti "kerthelyiséggel".

Még mindig nagyban ment az élőzene, amikor mi odaértünk (többek között emiatt választottuk ezt a helyet. All hail to LonelyPlanet útikalauz, hogy felfedeztük!!!) Nagyon laza, jó fej volt a pultos, regisztráltunk, majd megmutatta a hálótermet. Tiszta koli-feeling volt az emeletes ágyak miatt.

Lefekvés előtt még tettünk egy kört a környéken, hagytuk, hogy az éjszaka zsongása bemásszon a bőrünk alá.... Elég érdekes szobraik vannak:

Érthetetlenül dagi madár

Üzleti tárgyalás a folyó parton

Aztán végül is megadtuk magunkat a fáradtságnak, főképp, hogy rengeteg tervvel szerettünk volna a másnapnak nekiindulni.

Folyt. köv.

Első benyomások

Elnézést, ha összeszedetlennek tűnők, de annyi az élmény, a gondolat... Nehéz helyre tenni mindent még magamban is, nemhogy szavakba önteni őket.

Egy hónap telt el, amióta megérkeztem, Zsolt is másfél, majdnem két hónapja itt van… Elképesztően rohan az idő, bár néha olyan érzésem van, mintha legalább fél éve itt lennénk.

Igyekszünk ismerkedni a helyi élettel, szokásokkal, emberekkel, időjárással, lehetőségekkel, magyarán szólva MINDENNEL. Jómagam pillanatok alatt berendezkedtem, átszellemültem, Zsoltnak vannak néha kisebb-nagyobb nehézségei, de idővel ezek is elsimulnak. Ami számomra komoly gondot okoz, az az itteniek kiejtése (leginkább az egyszerűbb embereké, bolti eladók, pincérek stb.). Az első napokban szabályszerűen egy kukkot sem értettem, meg sem mertem mukkanni a boltokban, éttermekben… Talán a héten volt először, hogy mertem már én rendelni magamnak, vagy a piacon fizetni. Mert én még ki tudom fejezni magam, azzal nincs is gond. De ha visszakérdeznek – márpedig az esetek bő 70%-ában visszakérdeznek, hogy meggyőződjenek, ugyanarra gondolnak-e mint én –, akkor olyan kínos pislogni és Zsoltra meredni, hogy ő hátha érti.

Nagyon élvezem ezt a kulturális kavalkádot, ami itt körül vesz. Pláne az első itt töltött két hetem volt fantasztikus, mert épp a kínai újévi ünneplésbe csöppentem bele. Mindenütt piros-arany és lovas (2014 a ló éve) díszítés, a kínai gyerekek „népi” ünneplő öltözékben… Rengeteg tűzijáték volt, majdnem 2 héten keresztül minden este lövöldözgettek, hol erre, hol arra. Egyik éjjel (hajnali 2 fele) olyan hangos volt, hogy fel is ébredtem rá, és mit ad isten?! Az ágyban fekve kinyitom a szemem, és meg sem kellett mozdulnom, ott úgy, abban a helyzetben, a teraszról kinézve rá is láttam. Na, az úgy elég fantasztikus volt. :D

Bevásárló központ kínai újévi díszekben :)

Számomra, európaiként, elképesztő, hogy ez a sokféle kultúra és hagyomány ilyen szépen elférnek egymás mellett, ami rendkívül színes és változatos társadalmat eredményez. A maláj nők, nagyjából iskolás koruktól kezdve kendőt viselnek a fejükön. Külön divatházak és butikok épültek erre, gyönyörű színes és mintás kendőket lehet kapni, olyan ruhadarabként viselik, mint mi a színes sálakat. Eléggé vegyes érzéseim vannak ezekkel a kendőkkel kapcsolatban (tisztelem a kultúrát, a hagyományt; de néha mégis olyan hím sovinisztának érzem, hogy a nők takarják el a fejüket, teljesen, a férfi meg abban járkál, amiben akar), de ettől eltekintve nagyon tetszik és annyira jól áll ezeknek a nőknek itt, annyira jól tudják viselni, a ruházatukhoz igazítani, hogy kifejezetten csinos és elbűvölő egyik-másik nő benne. (Például az egyik maláj gyerkőc anyukáján is mindig van ugyebár, és ő valami hihetetlenül szép a kendőben)

Emellett rengeteg még az indiai is. Homlokukon a „harmadik szem”. A nők sokszor viselnek modernebb indiai ruhákat, többnyire tunika jellegű felsőket, nagyon jellegzetes mintázattal, hímzésekkel.

Ezeken felül még igen csak számottevő a bevándorolt kaukázusi emberek jelenléte is. Legyen amerikai, ausztrál vagy európai… És! Nagyon sok magyar él itt, csak Kuala Lumpurban majdnem 50-en vagyunk, legalább is ennyiről tudunk. A facebook-on van egy külön csoport, de csak meghívással lehet bejutni, nem kereshető, így elég nagy a valószínűsége, hogy még sokan lehetnek, akiknek nincsen kapcsolatuk, ezáltal nem kerülnek a látóterünkbe. Zsolt is találkozott egy hete egy magyar családdal, akik ráadásul itt, a mi környékünkön laknak, nem messze az intézettől. Szerencsére nagyon kis összetartó, családias az itteni magyar közösség, sok közös programot szerveznek, segítőkészek egymással. Többek elmondása alapján (akik megjárták a fél világot), itt a legösszetartóbb, a legjobb a magyar társaság.

Az időjárás egyelőre elég kegyes volt hozzánk. Az itteniek szerint, rég volt ennyire hideg. (Azért ebben a nagy hidegben nem esik nehezemre megizzadni…) De eső nem volt több mint másfél hónapig. Tegnap este volt az első igazán nagy zivatar, de állítólag az sem volt túlzottan számottevő, pedig szó szerint úgy esett, mintha dézsából öntenék. És nem csak a hasonlat; tényleg úgy nézett ki, mintha valaki fentről kiöntötte volna a vödör vizet, nem lehetett látni a cseppeket sem magukban, sem csíkban, egybefüggő volt az egész, mint egy vízesés. Ráadásul miközben zuhogott, azonnal, még a levegőben párolgott, szabályos lehetett látni. Reggelre pedig, mintha mi sem történt volna, már fel is száradt minden. De nagyon tiszta, friss levegőt hozott, és a növények is, mintha kicsit zöldebbek lennének most. Persze hozzáteszem, hogy itt az utak vannak rosszul kialakítva, vagy egyszerűen csak ennyire sok eső esik le egyszerre, de ha esik, akkor az utakon hömpölyög. Már a kisebb eső is 1-1,5 cm-en állhatott az úttesten. Nagyon kíváncsi vagyok egy igazi, óriási monszun esőre, hogy mennyire áll majd a víz! És hozzáteszem, ez semennyire nem zavarja sem az autósokat, sem a motorosokat, simán átgázolnak kb. ugyanolyan őrült tempóval az úton, mint egyébként. (Bár azokon a szakaszokon, ahol jobban be tud állni a víz, ott táblák jelzik a motorosoknak, hogy merre tudják elkerülni az „áradást”, amit természetesen aztán egyszer sem biztos, hogy kihasználnak…)

A természet pedig gyönyörű. Mindenütt zöld, igazán zöld növények, egyértelműen látszik, hogy az esőerdő közepére épült a város. Reggelente a teraszra kiállva fecskék cikáznak velem egy magasságban, néha épp hogy nem húzzák végig a szárnyukat az orromon. Nagyon kis aranyosak! Illetve van valami rigóhoz hasonló madár, aminek elég mókás hangja van, kicsit olyan, mint amikor Totyika ki volt borulva és csérogott. Esténként előbújnak a gekkók, a 7. emeleten a lámpák körül elég sok szokott lenni. Legnagyobb örömömre, a héten valamelyik nap minket is meglátogatott egy. J Vacsoráról hazajőve a fürdőszobában várt minket, fent a sarokban. Nagyon kis cuki volt, azonnal csináltam is róla jó sok képet. Kár, hogy hamar elment és azóta sem jött vissza. A város külsőbb területein járkálva pedig elég sokszor lehet majmokkal találkozni. Én eddig egyszer láttam őket, valami lezárt építkezési terület falán ültek legalább 6-8-an, és egymást kurkászták. Itt ők olyan természetesek, mint nálunk a galambok (és kb. annyira szeretik is őket…).

Mindent összevetve hihetetlenül tetszik ez a környezet, annyi új tapasztalattal gazdagodom itt, sorba sem tudom venni. Borzasztóan örülök, hogy ide sodort minket a sors, ez egy örökéletre szóló élmény lesz mindkettőnknek.

KL egy képbe zsúfolva

A Turkish Airlines egy mókás, informatív kis "posztert" készített Kuala Lumpurról. Szerintem nagyon kis aranyos.